Évnyitó blogindító

Kedves Kollégák! Kedves szülők, érdeklődők!

Egyfajta „kulturális késést” próbálunk behozni, amikor a gyermek.ro honlapot elindítjuk. Az élet számos területén megfigyelhetjük, hogy az anyagi kultúra gyors változásaihoz a szellemi kultúra csak nagy késéssel alkalmazkodik – ezt hívja a szakirodalom kulturális késésnek [1]. Jó példa erre a tömeges elhízás: a munkavégzésben bekövetkezett változásokkal párhuzamosan még nem változtak meg az étkezési szokások. De kulturális késés az is, hogy az orvosok passzív felhasználók az internet virtuális terében, miközben betegeik (egészséggel kapcsolatos) internethasználata exponenciálisan nő. Számos szerző szerint [2]

elsősorban orvosi feladattá válik, hogy a betegek megfelelő tartalmakhoz jussanak, ehhez viszont szükséges az, hogy az orvosok használói, előállítói, ellenőrzői legyenek az internetes egészségügyi tartalmaknak.

A gyermek.ro honlap ebbe az irányba teszi meg éppen első lépéseit – így mondanák a gyermekorvosok. A honlap tehát a kapcsolattartást szolgálja a szakcsoportunk tagjai között, ösztönöz az állandó szakmai továbbképzésre, különböző eszközökkel segíti a gyakorló orvos mindennapi munkáját, és nem utolsó sorban kommunikációs csatornaként is használjuk szülők, érdeklődők irányába. 

Köszönettel tartozunk a Hargita Megyei Orvosi Kollégiumnak és elnökének, Bíró Lászlónak, hogy a honlapszerkesztés teljes költéségét átvállalva terveink megvalósítására biztatott bennünket.

Nem az évet, hanem az évtizedet kezdtük bizakodva, amikor megalapítottuk a gyermekorvosok ERPE Szakcsportját. Mert esélyünk van rá, hogy a kulturálisan késlekedő orvosok között térségünkben mi legyünk az elsők, akik megfelelően alkalmazkodnak a megváltozott társadalmi körülményekhez.

Boldog új évet!

 

Hivatkozások:

  1. SUSÁNSZKY É, SZÁNTÓ Zs: A nagy ábránd.Szerepmodellek az orvosok álmaiban, Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 13 (2012) 2, 145—161

  2. GYÔRFFY Zs., MESKÓ B.: E-doktorok és e-páciensek Magyarországon, Lege Artis Medicinae, 2012; 22(12):677–683.

 

Legolvasottabb cikkek

Támogatná tevékenységünket?

Számos módon lehet hozzájárulni a gyermekellátás fejlesztéséhez, legyen szó anyagi támogatásról, oktatási programok bővítéséről vagy szakmai segítségnyújtásról..
Görgetés a tetejére